A Róka

A szél karmosan belekap a fák leveleibe. Végigsimít a sárgult, száraz növénykéken, aztán tovatáncol a fecsegő patak felé. Ahogy a holdfény fátyola ráül a víztükörre, úgy támad fel ezernyi szikra a gyorsan surranó vízcseppeken. A hideg borzongató fagylepedőjét magával rántja... Nem ma lesz az a nap, amikor befagy. Orromat az ég felé tartom és beleszagolok a finom szellőbe. Vöröses bundámba beletúrva üdvözöl, még siettében is jut rám ideje. Megrezzentem fülemet, de a csend ránehezedik mindenre. Elheverek a fonnyadt fűben, aztán a hátamra hemperedve kinyújtózom, és a hasamra engedem fehér mancsomat. Megrágcsálom az orromat piszkáló fűszálat, s közben bámulom a sötét, csillagtalan, hömpölygő eget..