Ismét a Róka

Csak fekszem. Érzem a nyirkos fát, amin fekszem, érzem az eső illatát, érzem a lágy őszi szellőt, mely ellibben, mielőtt üzenhetnék vele... Nem akarom kinyitni a szemem. Hallom az acsargást, a roppanó lépteket, a fű zizegését, a száraz levelek recsegését, és nem, nem akarom látni. Mégis felnyilnak szemeim, szinte maguktól, s rögtön könnyesek lesznek, bár érthetetlen, mitől. Belecsillog a szemembe a vasról lepattanó fényszikra. Moccanatlanul, dermedten figyelem az engem figyelőket. Az apró, ficánkoló szellőcske visszatér egy röpke percre, hogy végigsimítson nyirkos bundámon, talán ébresztésként... Végigborzong a testemen, mégsem engedek a hívó szónak. Nem tudok.